Útravaló a jövő felé – Ballagás Tápszentmiklóson

Ballagás-Színpad.webp

A Tanítsunk Magyarországért Program 5 éve működik Egyetemünkön. 
Az ide volt a második alkalom, hogy mentorok 8. osztályosoktól köszöntek el. A tápszentmiklósi iskola ballagási ünnepségén ezúttal is ott voltak a program mentorai, hogy együtt búcsúzzanak mentoráltjaiktól. Az elmúlt két év során rendszeresen találkoztak a diákokkal, közösen vettek részt számos programon, kiránduláson és élménydús eseményen. A mentorok nemcsak új lehetőségeket mutattak meg számukra, hanem segítséget nyújtottak a pályaorientációban, a továbbtanulással kapcsolatos döntések meghozatalában és a jövő tervezésében is. A közösen eltöltött idő alatt szoros kapcsolat alakult ki közöttük, kölcsönösen megszerették és megismerték egymást, így a búcsú pillanatait meghatottság és sok szép emlék kísérte.
Az eseményen Szekeres Adrienn mentor is köszöntőt mondott, szívhez szóló gondolataival emelve az ünnep fényét. A ballagók átvették az egyetem és a TM Központ ajándékát, tarisznyájukba pedig egy csillogó kristály is került emlékül, amely reményeink szerint sokáig őrzi majd a közösen megtett út és az együtt átélt élmények emlékét. Ballagás - terem.webp
Köszönjük mentoraink elkötelezett munkáját, törődését és azt a szeretetteljes támogatást, amellyel végigkísérték a diákokat ezen a fontos útszakaszon. Nem csupán programokat szerveztek és tanácsokat adtak, hanem figyelmet, biztatást és példát mutattak a fiataloknak. Az elmúlt két év során olyan kapcsolatok születtek, amelyeknek értéke messze túlmutat az iskolai éveken. Bízunk benne, hogy a közösen megélt élmények, a sok beszélgetés és a mentoroktól kapott útravaló még hosszú ideig erőt ad majd a ballagóknak céljaik eléréséhez. Sok sikert kívánunk minden végzős diáknak, mentorainknak pedig hálás szívvel köszönjük, hogy idejüket, energiájukat és szeretetüket a fiatalok jövőjének építésére fordították.